Konyha

21:00-22:00 @ 2019.06.05. (szerda)

“A KONYHÁBAN MINDIG JÓ, MERT A HŰTŐBEN MINDIG ÉG A VILLANY!” – EZZEL A FELKIÁLTÁSSAL ALAPÍTOTT ZENEKART 2010 ŐSZÉN SZEPESI MÁTYÁS ÉNEKES-GITÁROS-DALSZERZŐ. PONTOSABBAN EKKOR MÁR CSAK NEVET KELLETT ADNIA A CSAPATNAK, HISZEN ADDIGRA ELKÉSZÜLT EGY NÉGYSZÁMOS, ERŐTELJESEN 70-ES ÉVEKBELI HANGZÁSÚ ANYAG ÉS MÁR CSAK KÖRBE KELLETT KIABÁLNIA A KÖZREMŰKÖDŐK KÖZÖTT: “AKKOR MOST CSINÁLJUNK ZENEKART?” A DEMÓN JÁTSZÓ HERR ATTILA (BESH O’DROM) BASSZUSGITÁROS MELLETT VÉGÜL BADICS MÁRK (KÉKNYÚL) LETTEK A CSAPAT TAGJAI, EBBEN A FELÁLLÁSBAN KEZDTEK KONCERTEZNI ÉS VONULTAK STÚDIÓBA ISMÉT AZ ELSŐ LEMEZNYI DALCSOKORRAL.

2012 DECEMBERÉBEN JELENT MEG DEBÜTÁLÓ ALBUMUK “KONYHANYELV” CÍMEN A LOVASI ANDRÁS NEVÉVEL FÉMJELZETT MEGADÓ KIADÓ GONDOZÁSÁBAN. A LEMEZEN MÁR ALÁBB HAGYOTT A TAGSÁG RETRÓ-MÁNIÁJA, ZENEILEG EKLEKTIKUS KÉPET MUTAT, VISZONT MEGJELENT VISZONT AZ AZÓTA IS JELLEMZŐ, AZ ÉRZELMEKKEL ŐSZINTE, MÉGIS TERMÉSZETES VISZONYT ÁPOLÓ SZÖVEGVILÁG. A LEMEZRŐL TÖBB DAL – KISKIFLI, ASSZEM VISSZAFEKSZEM, FELTÖRTÉK A SZÍVED – IS ISMERTTÉ VÁLT KREATÍV VIDEÓKLIPJEIKNEK ÉS / VAGY A RÁDIÓJÁTSZÁSNAK KÖSZÖNHETŐEN. A CSAPAT A LEMEZ ELKÉSZÜLTÉVEL SEM ÜLT A BABÉRJAIN: AZ AKTÍV KONCERTEZÉS MELLETT AZONNAL NEKIÁLLTAK A DALSZERZÉSNEK ÉS EGY “ÚT KÖZBEN ELEJTETT” DAL KIADÁSA – ALVÓPÓLÓ, 2013 SZEPTEMBER – UTÁN 2014 FEBRUÁRJÁBAN ISMÉT STÚDIÓBAN TALÁLTÁK MAGUKAT. AZ ÚJ DALOKAT MÁR ÚJ BASSZUSGITÁROSSAL, HALLER DÁNIELLEL KÖZÖSEN ÍRTÁK ÉS VETTÉK FEL, A KÉSZÜLŐ LEMEZT KÉT VIDEÓKLIP MEGJELENÉSÉVEL HARANGOZTÁK BE – LESZ MAJD EGYSZER, VEGYÉTEK EL A MOBILOM – MAJD A NYÁR ÉS A STÚDIÓZÁS IDŐSZAKÁT EGY EMLÉKEZETES HANGULATÚ, NÉGYÉVES SZÜLETÉSNAPI KONCERTTEL ZÁRTÁK LE AZ INSTANT NAGYTERMÉBEN (A KONCERT LENYOMATAKÉNT VIDEÓFELVÉTEL IS KÉSZÜLT).

A MÁSODIK ALBUM VÉGÜL 2014 NOVEMBERÉBEN LÁTOTT NAPVILÁGOT, “ELMENTEK A SZÖRNYEK” CÍMMEL. A LEMEZ ZENEILEG ÉRETTEBB, LETISZTULTABB KÉPET MUTAT ELŐDJÉNÉL, A SZÖVEGEK TERÉN PEDIG SOKRÉTŰBB: A SZAKÍTÓS SZERELMES DALOKTÓL NÉMILEG ELTÁVOLODVA, DE A MEGSZOKOTT MÉLYSÉGBEN ÍR VIDÁM ÉS KOMOLY TÉMÁKRÓL – A FÜGGŐSÉGRŐL (CUKOR, SÓ), A SZÜLŐKTŐL ÖRÖKÖLT ÖRDÖGÖKRŐL (DUPLA SKORPIÓ) ÉS ARRÓL, HOGY HA VALAKI NAGYON RÉSZEG, JOBB HA ELVESSZÜK A MOBILTELEFONJÁT (VEGYÉTEK EL A MOBILOM). A CSAPAT EZUTÁN ORSZÁGOS LEMEZBEMUTATÓ TURNÉBA KEZDETT, AMELYNEK LEGFONTOSABB ÁLLOMÁSA AZ A38 HAJÓ VOLT 2015. JANUÁR 31-ÉN, AHOL A KÖZÖNSÉG IGEN FELKÉSZÜLT MÓDON ÉNEKELTE VÉGIG A MÁSODIK LEMEZ DALAIT. A 2015-ÖS NYÁRI FESZTIVÁLSZEZON HANGULATÁT A “CUKOR, SÓ” CÍMŰ VIDEÓKLIPJÜKKEL ÖRÖKÍTETTÉK MEG, MAJD OKTÓBERBEN ÖTÖDIK SZÜLETÉSNAPI KONCERTET RENDEZTEK AZ AKVÁRIUM KLUBBAN.

A CSAPAT 2016-BAN MEGNYERTE AZ “ÉV ZENEKARA” CÍMET A HARD ROCK CAFÉ NEMZETKÖZI TEHETSÉGKUTATÓJÁNAK BUDAPESTI DÖNTŐJÉN. EBBEN AZ ÉVBEN JELENT MEG HARMADIK, KÜLÖNBÉKE CÍMŰ LEMEZÜK, RAJTA A “SZERELEM” ÉS “BUBORÉK” CÍMŰ DALOKKAL. A LEMEZ HANGZÁSÁT NAGYBAN MEGHATÁROZZA A FÚVÓS HANGSZEREK HASZNÁLATA: A SUBICZ GÁBOR VEZETTE “KONYHA HŐLÉGBEFÚVÓK” (BARBINEK GÁBOR POZAN, ÁVÉD JÁNOS SZAXOFON) INNENTŐL A ZENEKAR KIEMELT KONCERTJEIN IS ÁLLANDÓ KÖZREMŰKÖDŐK. 2017-BEN BEKERÜLTEK A VOLT FESZTIVÁL ÉS A PETŐFI RÁDIÓ KÖZÖS TEHETSÉGMUTATÓ VERSENYÉNEK, A NAGY-SZÍN-PAD ELŐDÖNTŐJÉBE, MAJD ENNEK FARVIZÉN AZ ORSZÁG ÖSSZES FONTOS FESZTIVÁLJÁN FELLÉPTEK. EZ ÉV ŐSZÉN A CSAPAT “KONYHÁNK” CÍMŰ, 55 PERCES KONCERTFILMMEL LEPTE MEG RAJONGÓIT, AMELY HŰ LENYOMATÁT KÉPEZI KONCERTJEIK FELSZABADULT HANGULATÁNAK.

2018-AT EGY TELTHÁZAS MÜPA KONCERTTEL INDÍTOTTÁK, MAJD A “KÖTELEZŐ” NYÁRI FESZTIVÁLKONCERTEK UTÁN MEGJELENTETTÉK NEGYEDIK, “ÁLOMBÓL VÁR” CÍMŰ LEMEZÜKET. AZ ALBUM KULCSDALA, A “SZÁZSZOR VISSZAJÁTSZOTT” CÍMŰ SZÁM KIEMELT ROTÁCIÓS JÁTSZÁSBAN INDULT EL A PETŐFI RÁDIÓBAN ÉS NÉHÁNY HÉT ALATT A CSAPAT EDDIGI LEGSIKERESEBB FELVÉTELÉVÉ VÁLT. UGYANEZZEL A SZERZEMÉNNYEL KERÜLT BE A BANDA A DAL 2019 MŰSORÁBA.

BADICS MÁRK – DOB
HALLER DÁNIEL – BASSZUSGITÁR
SZEPESI MÁTYÁS – ÉNEK, GITÁR